
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az ünnepeknek köszönhetően végre szusszanhattak egy kicsit a színművészek is, Balázs Andi és Előd Álmos is igyekezett kipihenni a 2023-as év fáradalmait.
Balázs Andi a keddi Mokkában bevallotta, sokat beszélgetett elhunyt édesanyjával az elmúlt időszakban. Ennek leginkább az általa írt receptkönyv volt az oka, amelyben olyan mértékegységek is szerepeltek, mint az „amennyit gondolsz”, ez pedig nehéz feladat elé állította a színésznőt.
Számára különösen fontos, hogy megőrizze a családi hagyományokat, egy-egy süteménynek például pontosan ugyanúgy kell elkészülnie, mint ahogy húsz vagy harminc évvel ezelőtt.
Első két nap nem tudtam, mit kell csinálni, csak zavarodottan járkáltam a házban
– jegyezte meg, hiszen elég szokatlan számára, hogy egyhuzamban négy napot is pihenhet.
Színésztársa, Előd Álmos gyerekeivel és szüleivel töltötte a karácsonyt, és a pihenés nála is központi szerepet játszott, ugyanakkor előfordult, hogy éjszaka leült a számítógép elé dolgozni. A koronavírus már megmutatta számára, hogy egy művésznek több lábon kell állnia, éppen ezért a színház mellett más kereseti lehetőségeket is talált magának.
A két színész már hetek óta együtt tölti a hétköznapokat, hiszen Verebes István fontos feladatot szánt mindkettejüknek a Vonó Ignác című darabban, amelyet a legendás Kiss Manyi és Garas Dezső főszereplésével ismerhetett meg a nagyközönség.
A történet cselekménye 1914-ben kezdőik, és több mint negyven évet ölel fel, az aktualitás pedig mai napig minden mondata mögött megtalálható, éppen ezért Balázs Andiék remélik, sikerül ezt méltóképpen átadni a közönségnek.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát