
Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok
Keddre virradó hajnalban adták át a televíziós Oscarnak számító Emmy-díjakat, a gálát azonban hagyományosan nem januárban, és főleg nem hétfőn szokták megrendezni. A kivételes időpontot elsősorban a filmipar sztrájkja miatt csúsztatták el erre a napra, így viszont szinte minden héten láthatjuk kedvenc sztárjainkat a vörös szőnyegen. Múlt hétvégén a Golden Globe, vasárnap a Critics Choice Awards, hétfőn pedig az Emmy-gáláján kellett megjelenniük, hamarosan pedig a Grammy-díjátadón láthatjuk a csodásan öltözött vendégeket.
A díjátadón a legtöbb elismerést az Utódlás, A mackó és a Balhé kapta, a filmszakértő szerint azonban sokakat meglepett, hogy tavaly népszerűnek számító Wednesday, a Last of Us, valamint a Better Call Saul gyakorlatilag üres kézzel távozott a gáláról.
Ez utóbbi rengeteg-rengeteg jelölést kapott, de egyetlen epizódja sem kapott soha egyetlen díjat sem, úgyhogy ez nagyon nagy meglepetés volt
– mondta a keddi Mokkában Dudás Viktor filmszakértő.
A sorozatsztárok mellett Sir Elton Johnt is Emmy-díjjal jutalmazták koncertfilmjéért, amit bár térdműtétje miatt nem tudott a helyszínen átvenni, ezzel viszont belépett az EGOT-státuszú, azaz az Emmy-, a Grammy-, az Oscar- és a Tony-díjjal rendelkező művészek körébe.

Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok

Sosem láttuk, sosem hallottuk így a Sztárban Sztár zsűri gárdáját: 40 pontos produkciót állítottak színpadra

A Mátrában építi álmai házát a korábbi Exatlon-bajnok: így néz ki most az új otthona!

Halló Halló, feltűnt egy kis manó - új kalandokkal tér vissza Pumukli

Vége? Válságba került a Házasság első látásra kedvenc párosának kapcsolata, most megszólalt Réka és Ricsi

Megmutatta 3,5 hónapos kisfiát a topmodell: ilyen édesen pózol a családi fotókon!

Lékai-Kiss Ramóna könnyek között vallott: „Néha még fáj...”

„Te egy szexi, jó pasi vagy” – Liptai Claudia egyszerűen nem tud betelni Veréb Tomival

Keményen odaszúrt a rajongóinak a Sztárban Sztár énekese: „Ez már kezd olyan lenni, mintha direkt lenne...”

Életveszélyes fertőzéssel került kórházba a Golden Globe-díjas színésznő

Szandi felkészült a búcsúra, már hetekkel ezelőtt tudta, mit fog mondani a Sztárban Sztár All Starsban

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára