
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hosszú Katinka ugyan 2023 augusztusában adott életet első gyermekének, Layber-Gelencsér Kamíliának, pár héttel a szülés után már a visszatérést latolgatta.
El is kezdte az edzéseket, napi két-három órás tréningeket végzett.
Most azonban úgy tűnik gyorsabb sebességre kapcsolt, hiszen legújabb posztjában arról tájékoztatta követőit, hogy egy magaslati edzőtáborban készül a 2024-es párizsi olimpiára.
Fejembe vettem, hogy megpróbálok kijutni a párizsi olimpiára… Így az első megálló egy magaslati edzőtábor
- írta bejelentő bejegyzéséhez a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszó.
A 34 esztendős klasszis korábban megjegyezte, várhatóan két kedvenc számában, 400 és 200 méter vegyesen - utóbbiban még mindig az ő 2015-ös ideje a világrekord - próbálja meg kiharcolni az olimpiai szereplést.
Címlapfotó: Hosszú Katinka hivatalos Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát