
Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik
Pozitív, teremtő energiákat tartogat számunkra az új év, Gazsi Gizi jósnő szerint ugyanis a nyolcas éve – ami a számjegyek összeadásából olvasható ki – új kapcsolatokat, szerelmet, sikert, anyagi biztonságot és változást hozhat az emberek számára, ez pedig fokozott megerősítést nyer a sárkány évével. A szakértő mindemellett a keddi Mokkában kiemelte, hogy háború, katasztrófák és járványok sajnos továbbra is lesznek, és bár jobb évnek ígérkezik, mint az előző, a katonai harcok el fognak húzódni, amíg az emberek rá nem jönnek a valódi megoldás kulcsára.
Előbb-utóbb rájönnek az emberek, hogy nem a háború és nem is az anyagiak fontosak, hanem a szeretet. A szeretettel sokkal több mindent meg fogunk tudni oldani
– fogalmazott a jósnő.
Gazsi Gizi jósnő szerint ebben az évben bátran kockáztathatunk akár a munka területén is, ugyanis a siker, a munka és az anyagi biztonság is szerepel a nyolcas év pozitív hozadékaiban. A bizonytalan embereknek is bátorságot, valamint önbizalmat javasol, hiszen azok a problémák, amikkel kapcsolatban kétes érzéseink vannak, pozitív hozzáállással gyorsan meg fognak oldódni.

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin