
Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval
Nagy Feró és fia a kedd reggeli Mokka vendégei voltak, ahol Hunor Beatricéből való kilépéséről beszélgettek a műsorvezetőkkel.
A zenekar frontemberét rendkívül megviselte fia döntése, de hangsúlyozta, hogy ezután is mindenben támogatja őt.
El is sírtam magam, de előre szeretném mondani, hogy én készültem erre a dologra
- mondta Feró, aki egy-két éve már tudta, hogy eljön majd ez a pillanat.
Fiatal, más a lelkivilága, más a zenei ízlése
– zárta le szomorkás monológját az apa.
Nagyon sokat gondolkodtam ezen, szerintem évek voltak
- mesélte Hunor, majd elárulta, hogy először nem tudta, hogy ő van rossz helyen, vagy a zenekart kellene megváltoztatni.
Végül arra a döntésre jutott, hogy a zenekar egy irányba húz, ő pedig egy modernebb, fiatalosabb és bevállalósabb vonalat szeretne képviselni.
Az elmúlt 13 évben nagyon sok rekordot döntöttünk meg, hatalmas dolgokat tudtunk elérni
- emlékezett vissza, mire édesapja felhívta a figyelmét, hogy hiába az a rendje a dolgoknak, hogy a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, bármikor vissza lehet oda szállni.

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott