
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Sztárként tekint az internet a fiatal anyagyilkosra, Gypsy Rose Blanchard néhány héttel ezelőtti szabadulása óta milliós követőtábort ért el a közösségi oldalakon. Mint arról korábban beszámoltunk, a fiatal nő 2015-ben vallotta magát bűnösnek édesanyja megölésének ügyében, miután a Münchausen-szindrómában szenvedő nő gyerekkora óta bántalmazta őt. Dee Dee Blanchardot mentális betegsége tehát arra késztette, hogy gyermekét születésétől fogva kitalált betegségekkel kezeltesse és gyógyszerezze, ezzel pedig olyan messzire ment, hogy Gypsy Roset kerekesszékbe kényszerítette, habár erre igazából sosem volt szüksége. Sokszor hangoztatta, hogy lányának egyebek között epilepsziája, leukémiája és izomdisztrófiája van, emiatt pedig több tucat orvostól kért segítséget.
A lány végül akkori párja, Nicholas Godejohn segítségével halálra késelte mentálisan beteg édesanyját, majd mindketten elmenekültek a helyszínről. A fiatalokat végül mintegy ezer kilométerre fogta el a rendőrség, nem sokkal később pedig megkezdhették hosszú évekig tartó börtönbüntetésüket. Párjával ellentétben, – aki jelenleg is életfogytiglani szabadságvesztését tölti – Gypsy Roset vádalkuval alig 10 évvel később szabadlábra helyezték, így december végén új életet kezdhetett.
Tette után is imádják őt az interneten
A fiatal nő sötét múltja ellenére rengetegen szimpatizálnak vele, alig néhány hét alatt több milliós követőtábort szerzett a közösségi oldalakon. Rengeteg rajongója akad a világhálón annak ellenére, hogy tettét Hevesi Kriszta pszichológus szerint továbbra sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A szakértő úgy véli, az önkéntes igazságosztás egyáltalán nem szabadna, hogy példaértékűvé emelkedjen, ahogy az anyagyilkosság ténye sem.
Nem hordában élünk már, hanem jogállamban, tehát senki nincs feljogosítva erre a fajta önkéntes igazságszolgáltatásra
– fejtette ki a pénteki Mokkában Hevesi Kriszta.
A szakértő szerint nem újkeletű, hogy valaki bűnözővel szimpatizál, a sorozatgyilkosok „bálványozása” igenis létező jelenség. Gypsy esete viszont annyiban különbözik a többitől, hogy ő születése óta a gyerekbántalmazás legsúlyosabb formáját élte át, ettől azonban nem szabadna, hogy tettéért rajongással forduljon hozzá a közönség.

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert