
Dér Heni: meghatározó élmény volt számára a kettős állampolgárság bevezetése
Békefi Viki és Feng Ya Ou a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahol az immár féléves kislányukról és az ünnepi szokásaikról meséltek a nézőknek.
A bájos gyermek ugyan nem tartott a szüleivel a TV2 stúdiójába, az énekes és felesége képek formájában mégis becsempészték a kicsit a műsorba.
Nem titkolt céljuk, hogy minél ritkábban mutassák meg a nyilvánosságnak gyermekük arcát, így eddig csupán a közösségi felületeiken osztottak meg egy-két fotót róla.
Jaj, hát ez az első, hogy televízióban látjuk. Igyekeztünk tartani magunkat ahhoz, hogy minél kevesebbszer publikáljuk az arcát
- mondta a megfontolt édesapa.
Mei Liza már hat hónapos, óriási boldogság szülei számára. A pici nemrégiben találkozott a Mikulással, ám az első élmény elég emlékezetesre sikerült. A kis tünemény a Télapó ölébe ülve nem szeppent meg, mint a legtöbb gyermek, hanem majszolni kezdte a szakállas ajándékozó ujját.
Az idei lesz az első karácsonya, melyre már Viki és Ya Ou is nagyon készülnek. Szeretnék megmutatni kislányuknak az ünnepi szokásaikat, hagyományaikat.
A fiatal édesanya elárulta, hogy minden évben Szigetszentmiklóson, a családi házukban gyűlnek össze, ahová testvérei érkeznek látogatóba.
A szülők így igyekeznek minél kevesebbet dolgozni, hogy szeretteikre is elég idejük jusson.

Dér Heni: meghatározó élmény volt számára a kettős állampolgárság bevezetése

A rendőrséghez fordulhat a TV 2 híradósa, ezt Kontra György és saját maga miatt se hagyja annyiban

,,Ez nem játék! Nyilvánvaló tény, hogy k*rva vagy!” - Stohl András kemény szavai letaglózták a villát

Eltemették Fenyő Miklóst - videóval

Valami nincs rendben a téli olimpia érmeivel

Öt felismerés, amely csendben alakítja az életünket

Mit eszik Károly király egy nap alatt? – Megszólalt az egykori komornyik

Tudósok leleplezték, mi akadályozza a földönkívüli élet felfedezését

Az apró jelek, amiket minden sofőrnek észre kellene vennie

Miért olyan stresszes a Valentin-nap? Egy párkapcsolati szakértő lerántja a leplet

Különös kéréssel fordult követőihez Curtis párja

Így néz ki most Agárdi Szilviék otthona a tűz után - videóval