
A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?
Közeledik a félős háziállattal rendelkező gazdik legstresszesebb időszaka, a szilveszter. Rengeteg kutya és macska szorong a tűzijáték és a petárdák hangjától, ezutóbbit habár évekkel ezelőtt betiltották, sokan még mindig hozzájutnak, sőt, vissza is élnek ezek használatával.
Nagy Csilla jogász, állatjóléti felelős a csütörtöki Mokkában elárulta, arra is volt példa, hogy szándékosan a kint lévő kutyákhoz dobják be a petárdákat. A sérülések, a szökések és a szorongás elkerülésére ma már számos megoldás létezik, a legfontosabb azonban a szakértő szerint az lenne, hogy minden háziállat rendelkezzen mikrochippel.
Emellett szerinte a nyugtatókjó megoldások lehetnek, de mindenképpen egyeztetni kell előtte az állatorvossal, anélkül semmit nem szabad adni kedvenceinknek. A gazdik körében egyre népszerűbb nyugi-csomó is megoldást jelenthet, ezt azonban nem szabad egész éjjel rajta hagyni.
Most már ott tartunk sajnos, hogy nem csak éjfélkor petárdáznak és tűzijátékoznak, hanem már előtte is, így érdemes lehet hosszútávon felkészülni erre. A kutyákat úgymond rátréningezhetjük a hanghatásokra. Letölthetünk tűzijátékokról készült videókat, amiket étkezés közben játszunk le nekik, ezáltal összeköti a hangot és az ételt, és pozitív ingerként fogja fel
– magyarázta Nagy Csilla.
Nagyobb testű, illetve alapvetően kinti kutyák esetében a szakértő szerint érdemes egy éjszakára beengedni őket a házba, ugyanis náluk fokozottan fennáll ilyenkor a szökés veszélye. Minden esetben ellenőrizzük, hogy kedvencünk ki tud-e menekülni valahol, akár a kerítés alatt, vagy esetleg egy rosszul bezárt ajtón és ablakon.

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal

Kísérteties hasonlóság: Lajos herceg fotója felkavarta a rajongókat

Nagy árat fizethet Curtis a kiosztott pofonért

,,A Hold titkai még csak most derülnek ki” – Hátborzongató üzenetet küldött az egykori Apollo-űrhajós

Milliókat keres gigamelleivel a modell, de van, amiért panaszkodik

Megvan a tudományos magyarázat: Ez állhat a szúnyoginvázió mögött

A legtöbben rosszul csinálják, pedig a sorrend mindent megváltoztat

Interjú közben sírta el magát a Jóban Rosszban egykori sztárja

Szokatlan szex-teszt: amit az emberi testről felfedeztek, sokkoló