
Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek
A teljesítménytúrák egyre szélesebb körben ismertek, amelyek kellemes időtöltést, valamint kihívást jelenthetnek számunkra. Lényegük, hogy meghatározott időn belül kell teljesíteni egy adott távot, érintve az ellenőrzőpontokat.
Cikkünkben hoztunk néhány alternatívát azok számára, akik belevetnék magukat egy kis téli kalandba.
Örsi-Somlyó, december 30.
Az Örsi Somlyó elnevezésű túra december 30-án lesz az Édesvíz Természetbarát Egyesület szervezésében. A résztvevők 15 és 30 kilométeres táv közül választhatnak. A kiinduló- és végpont Alsóörs Felső kocsmája lesz. A látogatók a táv teljesítése során a varázslatos balatoni panorámában gyönyörködhetnek.
Íróeszközre és bögrére szükség lehet, forraltborral és teával várják a nevezőket. A rövidebb távon indulók 8:00 és 10:00, a hosszabb útvonalat választók 7:00 és 8:00 óra között indulnak. A verseny este 6 órakor ér véget. A rövid túraútvonalra 2000, míg a hosszabbra 2500 forint a nevezési díj. 26-án még van lehetőség előnevezésre, amely 500 forinttal olcsóbb jelentkezést kínál.
Dombay-tó túrák, december 30.
A Dombay-tó túrákat a Közös Nevező Alapítvány és a Mecseki Mátrix Csoport szervezi szintén december 30-án, öt távon (15, 25, 30, 35, 42 kilométeren). A kezdő- és végpont a pécsváradi Znegő Ifjúsági Tábor lesz. A Mecsek festői tájain át vezetnek majd az útvonalak. Az előnevezés határideje december 29. 12 óra.
A résztvevők 6:00 és 8:00 óra között rajtolhatnak el, a legrövidebb táv nevezői 7:00 és 8:00 óraközött. A versenyben mérnek szintidőt. A nevezési díj 15 kilométeren 1800 forint, a többinél 2500.

A fotó illusztráció: Shutterstock
X. Téli Strázsa Túra december 30-án startol a Honvéd Nyugdíjas Klub Szabadszállás szervezésében 9 és 18 kilométeren. A rajt és végcél Fülöpszálláson található a Biczó Csárda és Lovaspanzió.
Az indulók már csak a helyszínen tudnak nevezni, akiket a túrán mindenféle finomsággal és meleg italokkal várnak. A rövidebb szakaszon a résztvevőknek 9:30 és 10:30 között kell rajtolniuk, a szintidő 3 óra. A hosszabb útvonalra jelentkezők 8:30 és 9:30 között indulhatnak, a szintidő 5 óra. A nevezési díj 1500 és 2000 forint.
A Szilveszteri Túra a Kékesen címmel szervezett esemény a Tisza-tó Bringakör Kerékpáros Túramozgalom által valósul meg december 31-én. A túrát öt távon teljesíthetik a résztvevők (3, 8, 14, 18 és 15 kilométeren), amely a Mátra különleges vidékén halad végig.
Az indulási időpont a két rövidebb távon 8:00 és 12:00 óra között zajlik, míg a 14 kilométernél 11:00-ig, a 18-asnál 10:00-ig, a 25-ösnél pedig 9:30-ig.Előnevezni december 28-áig lehetséges, 2000 forinttól 3000 forintig terjedő árakon.Teával, zsíros kenyérrel és sok mással kedveskednek a látogatók számára.
A Sarokkő Egyesület szervezi a Szilveszter BIT nevezetű túrát, melynek kiinduló- és célállomása a Máriaremetei Cserkészház. A nevezők három táv közül választhatnak (5,12 és 17 kilométer).
14:00 órától kezdődnek az indulási időpontok.Nincs előnevezés, de a szervezők kérése, hogy a részvételi szándékot e-mailen keresztül jelezze, akik szívesen részt venne a rendezvényen. Az esti időpont lehetővé teszi, hogy az eseményt egy mozgalmas újévi buliként fogjuk fel.
Forrás: Femina

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka