2026. május 18. hétfő, Alexandra, Erik
9°C Budapest

Plasztikáztatott a népszerű színésznő, a beavatkozás akár a karrierjébe is kerülhet

A kezelés rosszul sült el.
Tenyek.hu
2023. december 13., szerda 10:52
Vágólapra másolva!

Nagy visszhangja volt a napokban Meg Ryan plasztikai műtétének, ugyanis orvosai teljesen elrontották a karakteres arcát.

Meg kezdetben szájfeltöltéssel próbálkozott, majd az arccsontja körüli részt botoxoltatta.

A töltés azonban vélhetően megszaladt, ugyanis a tehetséges színésznő elvesztette karakteres arcát, szinte gumiarc hatását kelti kinézete. Ajkai vastagok, sőt, arca is kellemetlenül kerek lett.

Az esettel kapcsolatban Dr. Phillips Krisztina bőrgyógyász a szerda reggeli Mokka vendége volt, ahol az elrontott plasztikai műtétekről és a mértékletes töltés fontosságáról mesélt.

- mondta, majd kiemelte, hogy egyén, illetve beavatkozás függő az, hogy mennyire lehet elrontani egy-egy szépészeti operációt.

A kozmetológus szerint akkor jó egy töltés, egy szálazás vagy egy arcfelvarrás, ha azt nem lehet észrevenni.

Éppen ezért Krisztina rendkívül fontosnak tartja a megfelelő szakember kiválasztását és az egyénre szabott kezelések kiválasztását.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk