
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
A Farm VIP negyedik évadának kedd esti adásában ember feletti küzdelemnek lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis a Sárga és a Piros csapat tagjai egy erőnléti feladatban csaptak össze egymással.
Párokban kellett dolgozniuk, széken ülve, egy nagyobb, fából készült kockát kellett a lábukkal megtartaniuk.
Míg a legtöbben a feladat elején vagy közepén kiestek játékból, addig a végén a Sárgák közül Zsuzska és Daniella, a Pirosak közül pedig Laura és Edina mérkőztek meg egymással.
Zámbó Krisztián párja azonban fészkelődni kezdett, aminek köszönhetően elveszítette egyensúlyérzékét, így leejtették a kockát.
Nem is csoda, hiszen a lányok ekkor már több mint két órája tartották megfeszített pózban a lábukat.
Laura és Edina a fájdalomtól már óriási zokogásban törtek ki, könnyeiket már csak az fokozta, hogy végül megnyerték a játékot, ezzel előnyhöz juttatták csapatukat.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!


