
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Olyannyira meseszép égi jelenséget kaptak lencsevégre – köztük néhány magyar turista – a napokban a Tátrában, hogy sokan azt hihetik, egy képszerkesztő programokhoz jó érzékkel rendelkező számítógépes zseni járatja a bolondját velünk, aki összeügyeskedett néhány mesteri képet.
Az Időkép keddi beszámolójában úgy fogalmaz, a lenticularisok tankönyvi példája volt megfigyelhető a Kárpátok északi vonulatai felett.
Az ilyen lencsefelhők légköri hullámmozgásoknak köszönhetően jönnek létre a hullámok feláramlási szakaszában, általában hidegfrontok átvonulása után.
Jellemzően jól kivehető, éles körvonalakkal rendelkeznek, mandula vagy lencse formát öltenek, ugyanakkor néha hosszabban is elnyúlhatnak.
Kialakulásukban komoly szerepet játszik a domborzat, és nagy hatással vannak rá az erős magassági szelek is, amelyeknek betudhatóan képesek gyorsan formálódni, esőt viszont nem hoznak.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát