
Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon
Molnár Ferenc Caramel a kedd reggeli Mokkában mesélt Holp Rebekának, a TV2 riporterének az elmúlt évéről és az előtte álló adventi időszakról.
A Vígszínház falai között beszélgettek, ugyanis a tehetséges énekes hamarosan dupla koncertet ad a gyönyörű épület színpadán.
Caramel elmúlt hónapjai azonban nem csupán az előadásaira való felkészülésről szóltak. 2022 november elsején megszületett kisfia, Miron, majd építkezésbe kezdtek, ami minden energiáját és idejét „felemésztette”.
Azonban a fizikai munkálatok mellett új dalokkal és klipekkel is megörvendeztette rajongóit.
December közepén viszont beköltözhetnek új családi fészkükbe, így a karácsonyt már ott tölthetik.
Jelenleg a dobozolás jellemzi a mindennapjaikat, de feleségével, Sylvivel igyekeznek megteremteni gyermekeiknek a karácsonyi hangulatot.
Lányuk, Szofi már levelet is írt a Jézuskának, melynek szövege Caramelt meg is hatotta.
A 9 éves kislány ugyanis amellett, hogy édesanyjára és édesapjára is gondolt, utolsó soraiban Istent és Máriát is üdvözölte.

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában