
Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók
Új részekkel, már az ötödik évaddal folytatódik a TV2 sikerműsora, a Szerencsekerék.
Sydney van den Bosch a szerdai Mokkában leszögezte, nem lehet megunni a vetélkedőt, ugyanis minden adásban új vendégek érkeznek a stúdióba, új energiákat hoznak magukkal, és új történeteket lehet megismerni.
A játékosok igen, Kasza Tibi viszont már nem tud meglepetést okozni a Szerencselánynak, akárhogy is tűnik a képernyőt nézve, hiszen tíz éve ismerik egymást.
Újat mondani és mutatni nem tud
– jelentette ki Sydney, és állítása szerint könnyen leperegnek róla a műsorvezető sajátos viccei, sőt, úgy véli, a humor kettejük közös nyelve.
A Szerencsekerék oszlopos tagja nem tud egyetlen legemlékezetesebb pillanatot felidézni az elmúlt évekből, hiszen szerinte minden évadnak megvan a maga poénja.
Felejthetetlennek tartja például, mikor a „cirmos cica” helyett „kormos cicát” tippelt az egyik versenyző, és kíváncsian várja, melyik lesz az idei adásokban az a jelenet, amelyet még évtizedek múltán is emlegetnek majd.

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Kiderült, miért volt történelmi a mostani Hold-körút

Megszületett Molnár Gusztáv kislánya

„A döntés a mi kezünkben van” – rajongóinak üzent Pápai Joci

Ákos is üzent a szavazóknak: Mindenki kell!

Újra apa lesz Kovács Áron, édes fotókkal tudatta

Könnyek A Nagy Duett fináléjában, ők a nyertesek - Videó

Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból

Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap