
Elhunyt Kolosi Tamás
Van az a nap, amikor egy szépészeti beavatkozásból egészségügyi műtét lesz
– kezdte csütörtöki bejegyzését Ripli Zsuzsi Instagram-oldalán. A Farm VIP sztárja hosszú évekkel ezelőtt operáltatta meg melleit, miután kilépett egy olyan bántalmazó kapcsolatból, amelyben 48 kilogrammra fogyott. A szakítás után hízott, majd megint fogyott, így szükségesnek érezte a szépészeti beavatkozást. Novemberben, a farmról hazatérése után azonban kiszakadt az egyik implantátuma, így azonnali beavatkozást kellett rajta végrehajtani.
Nem volt kérdés, hogy Krasznai Zsoltot kérem meg, hiszen nagyon régóta ismerjük egymást, és tudtam, hogy maximális bizalommal lehetek a szakértelmében
– írta a színésznő Instagram-bejegyzésében, figyelmeztetve és kérve követőit is, hogy figyeljenek magukra.
Ripli Zsuzsi csütörtökön a többi kiesett társával együtt visszatért a farmra, hogy a bent lévő öt játékosból egy farmgyűlés keretében kiválasszák a döntős mezőnyt alkotó versenyzőket. Így az azonnal továbbjutó Laky Zsuzsihoz és Johnnyhoz a párbaj után végül Simon csatlakozott, így ők küzdenek meg pénteken a Farm VIP fődíjáért.

Elhunyt Kolosi Tamás

Ismét a miskolci Európa legszebbje: Így néz ki az idei adventi villamos

Lékai-Kiss Ramóna pikáns témában fogadott a férjével

Drámák, izgalmak, cukiságok - érzelmi hullámvasút az állatkórházban

Leslie Mandoki nagy álma válna valóra, ha teljesülne születésnapi kívánsága

Évtizedekkel érzi magát fiatalabbnak: 73 éves lett Leslie Mandoki

Mindent felülírt a havazás: Váratlan jelenet fogadta a TV 2 nézőit kora reggel

Döbbenetes invázió egy szupermarketben, videón az apokaliptikus jelenet

Hivatalos ceremónia keretében, egy macskát neveztek ki állomásfőnöknek - videóval

Búcsúzik a magyar vízilabda, 93 éves korában meghalt Kemény Ferenc

A macik is élvezik a havat Magyarországon - videó

Eltemették Brigitte Bardot-t