
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Karikó Katalin egy Csézy által tervezett ruhában vette át az orvosi Nobel-díjat vasárnap Stockholmban.
Az énekesnő a nagymamájának köszönheti ismertségüket, aki szoros kapcsolatot ápolt a kutató édesanyjával. Két évvel ezelőtt találkoztak először, miután Karikó testvére bement Csézy üzletébe, hogy rendeljen néhány ruhát számára – derült ki a csütörtöki Mokkában.
Hasonló módon kapták meg a felkérést, hogy készítsenek pár darabot a Nobel-díj-átadó hetére is, amely messze nem csak egy rendezvényből állt. Összesen hat ruhát készítettek el, és láthatóan Karikó Katalin mindegyiket felvette valamilyen alkalomra.
Nekem nagyon megtisztelő tényleg, hogy ismerhetem. Alapvetően egy ember nem találkozik Nobel-díjassal az életében
– fejtegette az énekesnő, aki mindent elkövetett, hogy a lehető legjobb munkát adja ki a kezei közül.
Egészen Bécsig ment, hogy a legszebb csipkét beszerezze az egyik ruhához, hiszen az volt a kutató kívánsága, hogy csipkés öltözetben szeretné átvenni az elismerést. Emellett az is szempont volt, hogy ne gyűrődjön, ami szintén nagy kihívás elé állította, hogy ennek megfelelő, mégis szép anyagot találjon.
Csézy számára nagyon sokat jelent az, hogy őt kérte fel erre a feladatra Karikó Katalin, hiszen úgy véli, a világon bárkit megbízhatott volna.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát