
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
Salander Dorina és Provoda Jodes, a Párharc harmadik évadának győztesei a péntek reggeli Mokka vendégei voltak, és a műsorban szerzett élményeikről, illetve kapcsolatuk új szintre emeléséről meséltek a nézőknek.
A szerelmesek elárulták, hogy a kíméletlen küzdelemnek, a tiszta játéknak és az egymásba vetett hitüknek köszönhetően állhattak a dobogó legfelső fokára, ám néha akadtak nehéz pillanatok.
A játék során ugyanis nem éltek a nekik szavazott előnnyel, így egy fair csatát vívtak meg Stana Alexandrával és párjával, Meggyes Dáviddal.
Az Exatlonból ismert sportolók azonban nem csupán a nyereménnyel – egy ázsiai körúttal – és az élményekkel lettek gazdagabbak, kapcsolatukat is megerősítette a Párharc.
Sőt, magasabb szintre is emelte azt, ugyanis a fiatalok nemrégiben eljegyezték egymást, és már az esküvőt szervezik.
Nem stresszeljük túl. Ez most egy szintlépés, aztán ahogy jön, úgy lesz
- jelentette ki az újdonsült menyasszony.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet