
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Pál Dénes több mint egy hónapja már kétgyermekes apuka, ugyanis megszületett második kislánya, Emma Sára.
Az énekes a szerda reggeli Mokkában beszélt arról, milyen az élet két kislánnyal, sőt, azt is elárulta, milyen lesz az ünnepi időszak.
A tehetséges művész kiemelte, hogy a családból már mindenki meglátogatta a kicsit, így nem lesz karácsonykor sem össznépi ünneplés.
Mindenki apránként megy majd vendégsébe Dénesékhez, ők azonban még hosszabb távra nem mozdulnak, egyelőre összeszoknak a babával. Ebből a szempontból az idei igazán rendhagyó lesz.
Az énekes arra is kitért, hogy két ünnep között a családé a fókusz, így munkáit igyekszik letudni december 23-áig.
Utána azonban a relaxálásra is nagy hangsúlyt fektet.
A január önmagában a háttérmunkáról szól, ilyenkor a pihenésé is a főszerep. Másrészt akkor tervezzük meg az évet, mit tudunk ebből megvalósítani, mivel kezdünk
- mondta Dénes.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát