
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Párkapcsolati tanácsadónak, azaz szerelemdoktornak állt Nagy Alekosz, a Power of Love versenyzőinek segített tapasztalatai és gondolatai átadásával. A már-már polihisztorként is ismert botrányhős szerint éppen az elmúlt 40 évben szerzett tudása kellett a bent lévő pároknak.
"Az én tapasztalatom a kapcsolatokról, amit én magamba szívtam, na arra volt ott szükség. El voltak tévelyedve" - árulta el, hozzátéve, ő nem csak általános, de személyre szabott tanácsokkal is ellátta a szereplőket, ezekből pedig néhányat még a Mokka nézőinek is elárult.
A férfiak egy picit legyenek határozottabbak, csókolják meg a nőt, ha kapnak öt percet és lépjenek a tettek mezejére. A nők pedig legyenek odaadóbbak, simulékonyak, befogadóbbak, és hagyják, hogy megtörténjen velük az, aminek meg kell történnie
– fogalmazott a valóságshow-hős.
Alekosz néhány héttel ezelőtt az egész internetet felbolygatta, a nézők szerint Rékával való viselkedése az Ázsia Expresszben egyáltalán nem volt férfihoz méltó. Ezt még versenyzőtársai is gyakran szóvá tették, barátnőjével azonban végig keményen tűrték a feléjük érkező kritikákat. A kaland után viszont Réka több helyen megemlítette, hogy Alekosszal hazaérkezésükkor véget ért a kapcsolatuk, ezt pedig most a Mokkában ő is megerősítette.
Az Ázsia Expressz végeztével és lezártával én azt az ügyet azzal a hölggyel, mind az Ázsia Expresszt, mint azt az egész ügyet lezártnak tekintem
– fogalmazott az érdi botrányhős.

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát