Napi tény: Ezért látunk jobban, ha hunyorítunk

A látás lényegében úgy működik, hogy a különböző tárgyakról, amiket látunk, visszaverődik a fény, ezeket pedig a szemlencse olyan módon küldi a szemükbe, hogy közben összegyűjti, és a retinára küldi a fénysugarakat. Itt többféle funkciójú fotoreceptorok, a pálcikák és a csapok alakítják a fényt az agy számára értelmezhető jelekké, amelyek a látóidegeken keresztül jutnak el a központi idegrendszerbe.

Ha felváltva koncentrálunk közelebbi és távolabbi dolgokra, a szemlencse eredendő rugalmasságát kihasználva változtatja az alakját, így aztán a tér különböző pontjairól érkező fénysugarak közül az épp szükségeseket gyűjti össze a megfelelő helyre. A szemlencse rugalmasságának azonban megvannak a maga határai, és ha nem sikerül elég jól fókuszálni a fényt, a végeredmény, vagyis a látás minősége sem lesz elég éles. Ekkor szoktunk elkezdeni hunyorogni.

A szemünk szűkítésekor két dolog történik, egyrészt megváltozik a szemgolyónk formája és a fény mennyisége.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Amikor a hunyorítással a szemizmokat összehúzódásra kényszerítjük, azok összenyomják a szemet, így a beáramló fény közvetlenül a látógödörre esik. Ez azért jó, mert itt pálcikák csak elvétve, csapok viszont sűrűn tömött sorokban találhatók, ezért a retinának ez a területe felelős az éleslátásért (és egyébként a színérzékelésért is). Alapvetően ezen az elven működik a szemüveg is, amikor segít hatékonyabban fókuszálni a fényt az ideálistól eltérő formájú szemnek.

Nagyon fontos eloszlatni azt a tévhitet, hogy a hunyorítás árt a szemnek. Ez nem igaz, csupán az képzelhető el, hogy egy idő után elfáradnak a szemizmok, amitől akár a fejünk is megfájdulhat, de a szemünknek egyáltalán nem ártunk vele. Ettől függetlenül nem véletlenül kezd el az ember hunyorítani. Ha rendszeressé válik, nem árt szemorvossal ellenőriztetni látásunkat, még akkor sem, ha szemüveg lesz a vége a dolognak.