
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Idén is megrendezik Magyarország egyik legmeghatározóbb online tudományos eseményét, az MVM Future Talks-ot, ahol sztárnagykövetek járnak utána az emberiséget érintő globális problémáknak.
A hat nagykövet egyike Ördög Nóra, aki Honti Pállal, az MVM Future Talks tudományos tanácsadójával a hétfő reggeli Mokkában mesélt az eseményről.
A műsorvezető a mesterséges intelligencia témakörét dolgozta fel, még hasonmások is készültek róla a modern technikának köszönhetően.
Tenki Dalma színésznő és egy program segítségével digitálisan klónozták Nórit, aki arcban ugyan kevésbé, de hangban megtévesztésig hasonlított a műsorvezetőre.
A kétgyermekes anyuka és a tanácsadó elárulták, hogy az emberekben az érdeklődés és a félelem is nagy a mesterséges intelligencia világa iránt.
Azt mondják az emberekkel foglalkozók, hogy leginkább attól félünk, amit nem ismerünk. És ugye itt van egy mediatizált része a történetnek, hogy nagyon sokat beszélünk róla. De hogyha mindig megkérdezik, hogy mi az AI, akkor a legtöbb embernek – legalábbis az idősebbeknek – még mindig Arnold Schwarzenegger Terminátora jut eszébe, holott nem ez az amerre megyünk, sőt
- mondta Pál, majd Nóri kiemelte, hogy nem minden esetben jó az, ha a fejünkre nő a technika.
Nem attól félsz, hogy elveszi a munkádat, mert egyébként, ha valamit meg tud csinálni helyetted, amit te alapvetően annyira nem szeretsz, az oké, de ha úgy veszi el a munkámat, hogy a pénzemet is elveszi, mert engem nem fognak felkérni valamire, mert mondjuk a digitális klónom majd elmondja a felkonferáló szövegeket és rám nem lesz szükség, az úgy már annyira nem jó
- feszegette a témát Ördög Nóra.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna