
Meghalt Chuck Norris
Óriási izgalmak várnak a vasárnap esti Nagy Ő nézőire, ugyanis Jákob Zoli megnevezi végre szíve választottját.
Már csak ketten maradtak versenyben, a római randi győztese, Nati és a párizsi kiruccanás nyertese, Betti.
A lányok mindketten odáig vannak a milliárdos üzletemberért, azonban csak egyikük kap majd rózsát az est végén.
Ám ahhoz, hogy Zoli könnyebben dönteni tudjon, a Nagy Ő családlátogatáson vett részt Bettiéknél.
A család apraja és nagyja kitörő lelkesedéssel és nagy szeretettel fogadta, ám leendő anyósa rögtön bele is csapott a lecsóba.
Nincsen Zoltán nekünk unokánk, hát nagyon bízom benne, hogy egyszer lesz
- mondta határozottan Betti anyukája, majd a versenyző vette át a szót.
Sejtettem, hogy a gyerek téma majd szóba kerül. Igen, én is szeretnék egy kisfiút még. Ezt majd szerintem megbeszéljük a Zolival kettesben
-fogalmazott sejtelmesen Betti.
Az utolsó rózsaceremónia vasárnap 18.55-től a TV2-n!

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?