
Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja
Csire Zsuzsi tízéves kora óta küzd azért, hogy teljes értékű életet élhessen. Miután vírusos eredetű szívizomgyulladást állapítottak meg nála, átesett az első transzplantációján, viszont szervezete nem fogadta be az új szervet. Néhány évvel később ismét megpróbálták, de ezúttal sem jártak sikerrel, a Bors információi szerint kezelőorvosai viszont ezúttal közölték, hogy a szíve menthetetlen. Másodjára is elindult a végleges és visszafordíthatatlan kilökődési reakció, melynek során az immunellenanyagok elkezdték elzárni a koszorúereket. Megállítani nem, csupán lassítani lehet a folyamatot, hiszen a harmadik műtétre már nincs lehetőség. Ettől függetlenül úgy döntött, hogy nem adja fel, hátralévő idejében szeretné teljesíteni az álmait.
Bakancslistáján – ami ITT tekinthető meg – több dolgot is összeírt. Kiskutyákat ölelgetni, színházi előadásra és koncertre ellátogatni, valamint több európai várost is megnézne hátralévő idejében, ezeket viszont folyamatosan teljesíti is. Néhány nappal ezelőtt Zsuzsi a Nemzeti Színház János vitéz című előadására látogatott, amelynek végén még a szereplőkkel is volt szerencséje találkozni.
Zsuzsi szíve talán csak néhány hónapig, jobb esetben pár évig fog dobogni. A család teljesen összetört, szeretnék, ha minél több élményt nyújthatnának szerettüknek – amíg van erre idő. A közösség összetartásának segítségével a 21 éves lány egyre több álma valósulhat meg, az élményeiről pedig Facebook-oldalánrendszeresen beszámol követőinek.
Címlapfotó: Facebook/Csire Zsuzsi

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal