
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Az új, talán minden eddiginél őrültebb Tiktok-kihívás lényege, hogy a szülők videóra veszik, ahogy a gyerekeikkel közösen sütnek-főznek. Csakhogy itt nem áll meg a történet. Azzal akarják szórakoztatni a követőiket, hogy váratlanul, saját gyerekeik fején törik fel a tojást. Az úgy nevezett eggchallange egyre népszerűbb és egyre több szülő dönt úgy, hogy néhány lájkért cserébe kellemetlen helyzetbe hozza a gyerekét.
A videók egy részén a kicsik csak jót nevetnek, viszont egy másik részén szó szerint sokkot kapnak, sírnak, vannak köztük olyanok, akik értetlenül állnak anyukájuk vagy apukájuk előtt, míg néhány gyerek annyira felbosszantja magát, hogy úgy dönt, bizony visszaadja azt a bizonyos tojástörést a szüleinek.
A Tények Plusz megmutatta a videókat egy pszichológusnak is.
„Nagyon sok esetben veszélyes, akár traumatizáló, lelkileg, fizikailag mindenképpen megterhelő, nehézségekről van szó, a kihívás teljesítése éppen ezért én azt látom, hogy inkább egy ilyen álca mögé húzódik és általában a fiatalok ezt követelik, nem a valóságot tükrözi általában egy-egy ilyen kihívás” – hangsúlyozta Hal Melinda klinikai szakpszichológus.
Persze nem az eggchallange az egyetlen olyan őrült kihívás, amivel a szülők esetlegesen bánthatják a gyerekeiket. Nemrég az úgynevezett cheesechallange, vagyis a sajtkihívás is futótűzként terjedt az interneten, ennek az a lényege, hogy a picik fejére lapkasajtot dobnak a szülők, és ezen jót nevetnek. Van, aki szerint ez vicces, van, aki viszont azt mondja, hogy még ha a szülő meg is csinálja, azt ne tegye fel az internetre, és ne ezzel akarjon like-okat szerezni.
Az ilyen és ehhez hasonló közösségi média oldalak egyébként maximum 10-15 évesek, vagyis egyelőre nem tudni, hogy ezek a gyerekek később, felnőttként mit szólnak majd mindehhez.
Egy biztos, a szakemberek szerint érdemes a szülőknek tudatosan használniuk ezeket az oldalakat.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!