
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Csodálatos látvány, szélcsend és négyfokos levegő várta a Mokka stábját csütörtökön reggel Csopakon.
Harapni lehet ezt a levegőt
– írta le Németh Lajos, aki annak ellenére, hogy a Balaton vize 13 fokos volt, saját bevallása szerint egy ideig kacérkodott a gondolattal, hogy belemerészkedik.
A meteorológus végül nem vállalkozott erre, ugyanakkor felkészített mindenkit, hogy pénteken újabb hidegfront éri el hazánkat, lélegzetvételnyi szünet után ismét „frontbőség” lesz Európában, és ideje szépen lassan elbúcsúznunk a 15 fok feletti nappali maximumoktól. Kiadós esőnek nézünk elébe, amely még a hétvégén is kitarthat, és 6-7 fokos levegő kíséri majd.
Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál – tartja a népi jóslat. Ennek fényében Németh Lajos igencsak kíváncsian várja a december 24-ét, hiszen szombatra virradóra nem várható fagy.
Arra nagyon sok pénzt tennék, hogy lesz fehér karácsony, csak a helyet megtalálni hozzá
– érvelt egy fogadás ellen, majd kifejtette, a Tátrában, vagy az Alpokban szinte biztosan lesz, a Kékestetőn előfordulhat, de sík vidéken mindössze egy százalékot adna a karácsonyi havazásnak.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama