
Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség
Mint arról korábban beszámoltunk, közel 130 millió forintért eladó Zámbó Jimmy otthona, ahol A Király élete nagy részét töltötte. A ház egy több mint 400 négyzetméteres telken fekszik, maga az ingatlan pedig meghaladja a 200 négyzetmétert is. Kisebbik fia, Adrián, valamint Jimmy özvegye, Edit asszony még mindig ott él, ahol 23 évvel ezelőtt eldördült a halálos lövés, most viszont már úgy érzik, hogy kettőjüknek nincs kapacitásuk ezt az óriási házat fenntartani és gondozni. A Mokka riportere, Hedermann Stella szerda reggel ellátogatott a Jimmy-házba, ahol Adrián többek között azt is megmutatta, mely bútorok maradnak a következő tulajdonosra.
A rózsafa berakású antik bútorok azok opcionálisan maradnak, egyébként a vételár részét képezik, nyilván, hogyha nincs rá szükség, akkor elvisszük. A trón, az asztal, a zongora, a lemezek és a díjak nem maradnak, azokat visszük magunkkal
– fogalmazott az ikonikus előadó ma már 28 éves fia, aláhúzva, ezeket még megvásárolni sem lehet.
Az új tulajdonossal kapcsolatban a családnak egyetlen elképzelése van, szeretnék ugyanis, hogy úgy szeresse és becsülje meg a házat, ahogy ők is tették. Azért viszont egyáltalán nem szeretnék odaadni, hogy esetleg valaki ledózerolja és egy új épületet húzzon a helyére.

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet

Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt