
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
A NASA szakemberei egyelőre nem találnak magyarázatot az aszteroida viselkedésének rejtélyére, melynek során az objektum megváltoztatta formáját és zöld színben pompázik.
A jégvulkáni űrkőzeten végbement legutóbbi robbanás során szarvakra emlékeztető forma alakult ki. Az ördög üstökös belsejében jég és gáz található. Azonban amikor a nap sugarai felmelegítik, repedések keletkeznek rajta és felhő örvénylik ki belőle. A 16 kilométer széles objektum becslések szerint 2024 júniusában kerül a Földhöz legközelebb.
A csillagászok által feltárt zöld árnyalatú aszteroida szokatlan színét a hatalmas mennyiségű dikarbon-tartalomnak köszönheti. Az aszteroidán idén már 3 robbanás történt, ami a későbbeikben is valószínűsíthető.
Az üstökös szabad szemmel jövő év június elején lesz látható, ebben az időszakbanbármikor felfigyelhetünk rá az égbolton. A kisbolygó előreláthatóan 231 millió kilométerre lesz tőlünk, amikor elsuhan a Föld mellett.
Forrás: Mirror / A borítókép illusztráció: Shutterstock

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát