
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az szinte biztos, hogy mindenki legalább egyszer hallotta már gyerekkorában, hogy jöjjön ki a vízből, mert ráncos már a tenyere. Ezt szüleink gyakran azzal magyarázták, hogy felázik vagy kiázik a bőr, azonban ez értelmetlen, hiszen akkor a testünk minden más része is ráncosodna. Az igazság valójában csak néhány évvel ezelőtt derült ki, korábban ugyanis azt gondolták, hogy a háttérben az ozmózis nevű folyamat áll. Na, erről derült ki nem is olyan régen, hogy nem igaz.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Egy új kutatás szerint az ujjak ráncosodásának evolúciós oka van. Eszerint ugyanis a folyamat egy idegi reakció, ami azért következik be, hogy a víz alatti síkos tárgyakat könnyebb legyen megragadni. A lábunk pedig egyész egyszerűen így könnyebben kapaszkodik meg a síkos felületen. Ez a folyamat a csimpánzoknál is megfigyelhető. A ráncosodást egyébként a vízre adott reakció következtében összehúzódó vérerek okozzák, amit a szimpatikus idegrendszer szabályoz.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát