
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Még az igazi dinnyeszakértők sem mindig tudják a helyes választ arra a bárkiből kikívánkozó kérdésre, miért is görögdinnye a görögdinnye.
Sokan azonnal rávágnák, hogy az eredetéből adódóan, mivel Görögországból származik, ez azonban hibás megközelítés, és nem árt tudni, hogy máig Kína a görögdinnye legnagyobb termesztője.
A megfejtést a magyar nyelven keresztül találjuk meg, hiszen kizárólag mi emlegetjük így a népszerű nyári eledelt. A görög szó ugyanis a formájára utal, a „gurul” vagy a „gördül” rokonértelmű kifejezése.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Nem ez az egyetlen meglepő dolog a görögdinnyével kapcsolatban, a legtöbben azzal sincsenek tisztában, hogy még csak nem is gyümölcs, hanem technikailag zöldség, és egészen szoros rokonságban áll a tökkel.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát