
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
A szombati Dancing with the Stars táncospárjai a világ legkülönbözőbb országaiba kalauzolták el a nézőket produkcióikkal, a zsűri és a közönség tetszését legkevésbé azonban Sydney Van den Bosch és Ádám Csaba magyar néptánca nyerte el. Kiesésük még a mindig mosolygós Szerencselányt is meghatotta.
Kár szépíteni, tényleg nagyon meglepődtünk. Azt gondolom, hogy nagyon nagyon szép produkció volt. Visszanézve a produkciót is nagyon nagyon szerettük, tényleg jobban szerettük, mint a quicksteppet
– fogalmazott Sydney, majd hozzátette, muszáj megvédenie táncpartnerét, aki Szlovákiából érkezett hazánkba, hogy megmutassa tudását, de az első két táncuk mégis a quickstep és a néptánc volt.
Úgyhogy mondtam a Csabának, hogy meg kell, hogy tanítson egy olyan latin táncra, ami az ő vérében van, az ő virtusa, és az ő szakmája
– jelentette ki. Azt is elárulta, hogy a következő táncuk a kortárs lett volna, amiben táncpartnerének nagyon sok munkája van, ezért mindenképpen szeretnék együtt megtanulni és előadni valamilyen formában.

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval