
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kanizsai-Silka Ágnes péntek reggel egészen véletlenül összeöltözött kutyájával, hiszen kedvence nyakörve ugyanolyan színben popázott a Mokkában, mint gazdája ruhája.
A divatszakértő elmondása alapján a lila meghatározza az idei őszi divatot. Ahogy járt-kelt a fővárosban, rengeteg gyalogos ruhadarabján látta megmutatkozni valamilyen formában a merész színt, tehát nem ódzkodnak viselni az emberek.
Azt gondolom, hogy a lila színnel tényleg nagyon vigyázni kell
– magyarázta, hiszen a vörös színhez hasonlóan ez is nagyon tud öregíteni egy kor után. Oda kell figyelni, milyet és mennyit veszünk magunkra lilából, hiszen könnyen papagájjá is válhatunk benne, de ha sikerül stílusosan beilleszteni a ruhatárunkba, akkor rendkívül kifinomult hatást kelthet.
Hódító hadjáratra indult idén ősszel a mokaszin is, amit egyre több férfi kedvel. A szakember javasolja, hogy zokni nélkül, vagy legfeljebb egy titokzoknival viseljük, így még akár öltönyhöz is nagyszerűen illeszkedik.
Kanizsai-Silka Ágnes ezen a ponton megjegyezte, hogy sokszor, de úgy tűnik, mégsem elégszer tárgyalt téma, kulcsfontosságú az ing jól szabottsága. A rövidujjú ing egyenesen tiltólistás, ami csak régen, a munkásosztály körében terjedt el, mert így a gépek nem kapták be az ujját.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát