
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
Mint azt az Ázsia Expressz korábbi évadjaiból megszokhattuk, a versenyzőknek naplementekor szállást kell találniuk maguknak éjszakára. Alekoszt és szerelmét egy igazán kedves helyi nő fogadta be, ahol a testépítő néhány perc alatt már otthon érezte magát. Játszott a zongorán, miközben Réka énekelt, a házigazda pedig még dobolt is hozzá.
Alekosz másnap reggel a szállást adó nőnek megjegyezte, hogy nagyon jól aludtak, ebből azonban a helyi asszony semmit sem értett, hiszen magyarul szegezte neki köszönetnyilvánítását. Később Réka is megjegyezte, hogy kellemesen pihentek, párja viszont rögtön kijavította,hiszen mással telt az estéjük.
Mert furulyáztál…
– árulta el a szemérmetlen igazságot Alekosz, amire Réka zavarában nem is tudott mást tenni, csak kuncogni.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?