
Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek
Október 7-én és 8-án premier hétvégével indul az Ázsia Expressz – Fedezzük fel Amerikát című reality műsor, amelyben többek között Alekosz és újdonsült szerelme is feltűnik majd. Varsányi Réka nagyon örült a lehetőségnek, ugyanis szerette volna végig szemmel tartani párját.
A pénteki Mokkában elárulták, hogy versenyhelyzetben is nagyon jól működtek együtt, Réka minden szempontból levette a terheket Alekosz hátáról. „Egyébként is fogyókúrázik” – fogalmazott a botrányhős, majd hozzátette, éppen ezért barátnőjére bízta a nehezebb hátizsákot.
Nem szégyelled magad?
– csodálkozott el Istenes László, a testépítő szerint azonban barátnőjének nem esett nehezére a súlyos terhek cipelése.
Ázsia Expressz – Fedezzük fel Amerikát! október 7-én és 8-án 18.55-kor, október 9-től pedig minden hétköznap 19.55-kor a TV2-n!

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka