
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Balázs Pali pályafutása 1996-ban egy kazettával indult, azóta – saját elmondása szerint is – rengeteget változott a világ, és ma már nemcsak az eladott lemezekben, hanem akár a lájkokban is mérhető a közönség szeretete.
Számára ugyanakkor a mai napig nagyon fontosak maradtak az efféle eredmények, a számok, valamint a szakmai elismerések, amelyekből jó párat begyűjtött az utóbbi szűk három évtizedben – mondta a csütörtöki Mokkában.
A zenész nem szerepel a bulvárlapok címoldalain, sőt, nagyon kevés hír jelenik meg vele kapcsolatban. Bevallotta, nem érezte magát jól abban a celebvilágban, amellyel 2008-ig sodródott. Ekkor szakított vele, és nyolc évre teljesen kivonult az újságok és magazinok látószögéből, persze közben a munka nem állt le.
Én úgy gondolom, hogy a dalaim és a színpadi dolgaim kapcsán kell, hogy a közönség megszeressen, vagy kövessen
– tette egyértelművé.
Születésnapi koncertjén húsz lemezről válogatva összesen huszonhét dal csendül fel egy több mint kétórás élő show keretében, így megelevenednek karrierje különböző korszakai.
Balázs Pali nagyon büszke a legutolsó, mintegy másfél hónappal ezelőtt megjelenő dalára. Arról az első szerelemről szól, amely valószínűleg mindenki szívében különleges helyet foglal el, és amely őt 13 éves korában, egy táborban találta meg.
Tábortűz mellett az utolsó este kerültünk közelebbi kapcsolatba, ahol az első puszi is elcsattant
– mesélte, de hozzátette, másnap hazamentek, és itt vége is szakadt a románcnak. A dal már rég megszületett a fejében, a dal ihletőjéről viszont azóta sem tud semmit.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát