
Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek
Kozso és párja, Ágica már 15 éve ismerik egymást, mégis csupán másfél éve alkotnak egy párt.
A Tények.hu-nak most a harmonikus kapcsolatuk titkát és jövőbeli terveiket is elárulták.
A szerelmesek le sem tagadhatnák a köztük izzó szenvedélyt. Nem csak a magánéletben működnek tökéletesen, a munkában is kiegészítik egymást.
Ágica ugyanis – amellett, hogy utolsó éves a Semmelweis Egyetemen – Kozso menedzsereként is tevékenykedik. Folyamatosan támogatja kedvesét, minden fellépésére elkíséri.
Zenélésből az idei szezonban sem volt hiány, az Ámokfutók frontembere bejárta az egész országot.
A közönség és kedvese szeretete élteti és viszi előre a mindennapokban.
Eszméletlenül jól érzem magam! Rengeteg koncertünk volt, egyfolytában dolgozunk, nem is akárhogy
- mondta áradozva a mindig vidám énekes.
A zene mellett viszont festői tehetségének is teret adott, számtalan új alkotással örvendeztette meg az érdeklődőket.
Alkotásai rendre gazdára is találnak, akad olyan, amelyikért busás összeget fizetett új tulajdonosa.
Újabb két festményem talált új gazdára, most itt, Londonban, melyet személyesen adtam át a meghívásukra. Legszívesebben senkinek sem adnám el őket, de nagyon jól esik, hogy egyre többen rendelik meg a legnagyobb munkásságom festményeit a világban
- írta augusztusi bejegyzésében.
Kozso úgy érzi, Ágicával lett teljes az élete, majd gyermeki örömmel elárulta, a jövőben ráfekszenek a családapításra - mesélte a Tények.hu-nak adott interjújában.
A párnál már az esküvő is tervben van, de kérdéses, melyik lesz előbb: a gyermekáldás vagy a nagy nap.
Szeretnénk babákat, nem is akármennyit, már volt szó hatról, kilencről, de amennyi jön
- mondta boldogan Kozso, aki hangsúlyozta, hogy kedvese novemberben New York-ban maratont fut, így a babaprojekt idén még várat magára.
Így a fókusz még neki is a munkán marad, ugyanis az Ámokfutókkal készült új lemezüket októberben teljes egészében, angol nyelven is megosztják a rajongókkal.
Címlapfotó: Kozso hivatalos Instagram-oldala

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból