
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az okostelefonok mellett a XXI. század hozadéka az a szokás is, hogy mobilunk nélkül még a vécéig sem vagyunk képesek elmenni. Az idősebb generációk képviselői még inkább egy újságra, vagy egy könyve szavaznak, mint székelés közbeni elfoglaltságra, de ma már messze a telefon nyeri a „versenyt”.
Bár rendkívül széles körben elterjedt szokás, mégis úgy tűnik, nagy veszélynek teszi ki magát, aki képtelen a mobil nélkül a dolgát végezni – írta pénteken a LadBible.
Saurabh Sethi gasztroenterológus a TikTok-on figyelmeztette az internet népét, miért kockázatos a telefonos vécézés.

A fotó illusztráció: Tények archív
Ha nagydolog végzése közben a telefont nyomkodva elbambulunk, a szükségesnél jóval több időt is tölthetünk az illemhelyen. Ezt hosszantartó üléshez vezet, így nyomás helyeződhet a végbélre és a végbélnyílásra, ami aranyeret, végbélrepedést, de anális prolapsust, vagyis a végbél előreesését is okozhatja.
Ha még ez nem lenne elég elrettentő információ, a szakember egy másik kockázatra is felhívta a figyelmet.
A mobiltelefon ugyanis kiváló táptalaja lehet a baktériumoknak, hiszen tanulmányok bizonyítják, hogy egy okostelefon sokkal koszosabb, mint egy nyilvános vécéülőke, így túlságosan egészségesnek sem nevezhetjük ezt a rossz szokást.
Az orvos azt ajánlja, ha valaki még mindezek ellenére sem képes megálljt parancsolni a kezének, legalább legyen nála fertőtlenítő kendő, amivel áttörölgetheti a készüléket, miután letette a mázsás terhet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát