
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
A Mokka hétfő reggeli adásában az operettszínész és a fitneszanyuka meséltek arról, mi is a céljuk a Sztárban Sztár leszek! műsorában. Szentpéteri Norman számára korántsem ismeretlen a színpadi világ, hiszen egy ideje, édesapja nyomdokaiba lépve színészként éli mindennapjait. Az őszi szezon Norman számára valamivel lazábbnak ígérkezik munka terén, ezért úgy véli, nem lesz nehezére összeegyeztetni majd a műsor próbáit egyéb munkáival, de mindezt nyilván csak abban az esetben, ha továbbjut majd az élő showba.
Ellenfele, a kétgyermekes fitneszedzőként tevékenykedő Fruzsina élete már egy fokkal több logisztikát igényel, az édesanya azonban karizmatikus kiállásával az első perctől kezdve elvarázsolta a zsűritagok mindegyikét.
Az élő show hatalmas stresszt jelent a versenyzők számára, hiszen hétről hétre fokozott megterhelésnek vannak kitéve és hiába a továbbjutás utáni pillanatnyi szusszanási idő, egy percnél tovább nincs megállás. Norman és Fruzsina is felkészültek minderre, mondhatni régóta dédelgetett álmuk válna ezzel valóra, minden vágyuk, hogy megmutassák, mennyi minden lakozik még bennük és minden bizonnyal továbbjutásuk esetén mindent megtesznek azért, hogy lenyűgözzék mind a négy zsűritagot, valamint a nézőket is.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet