
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
A ma ismert pizzásdobozokat még az 1960-as években fejlesztette ki egy Triad Containers nevű, csomagolásokat gyártó amerikai cég, hiszen ekkor kezdett elterjedni a tengerentúlon a pizzarendelés.
A szögletes dobozoknak azért szavaztak bizalmat, mert egyetlen kartonlap is elég hozzá, így olcsóbb elállítani, valamint a tárolás és a szállítás során is előnyösebb ez a forma. A szögletes tárolók ellenzői viszont azzal érvelnek, hogy papírpocséklás, ugyanis egy kerek alakú pizza mellett feleslegesek a sarkakban lévő kitöltetlen helyek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A feltalálás óta eltelt több mint fél évszázad során több ötlet is született kerek dobozok kifejlesztésére, a World Centric nemrég például egy olyan megoldást dolgozott ki, hogy a „papírtálca” amellett, hogy kerek, bambuszból és cukornádból készül, így jobban tartja a hőt, mint hagyományos társaik, a szellőzőnyílásoknak köszönhetően a tészta ropogós állaga is megmarad, a hab a tortán pedig, hogy még újra is lehet benne melegíteni az ételt.
Hiába jelennek meg azonban egyre-másra az innovatív megoldások, ha a gyártók a plusz kiadásokra és a bonyolult eljárásra hivatkozva megmaradnak a jól bevált formánál.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!