
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
Csongrádi Kata a csütörtök reggeli Mokkában otthonába kalauzolta el a műsor riporterét, Hederman Stellát.
A színésznő igazi művészlakásban él, ugyanis a kis „ékszerdoboza” egyben a stúdiója és a próbaterme is. Sőt, az ingatlan kisebb fajta múzeumként is szolgál, hiszen falain régi képek, lemezek, relikviák mellett egy II. János Pál pápától kapott áldás is felkerült.
Amikor az Áldj meg engem! című templomi zenés ima megszületett – Wolf Péter és Nagy István írta – akkor ezt elküldtük II. János Pál pápának, aki az áldását adta a dalra és az életemre, aztán bekerült ez a dal a hivatalos egyházi énekek közé és így kaptam meg ezt az áldást
- mesélte a művésznő áradozva, majd megmutatta házi oltárát, melyet zarándokútjain beszerzett kis relikviáiból állított össze.
Kata mai napig abban a házban él, ahová született, csupán férjhez menetele után költözött el egy kis időre. Azonban miután édesanyja és férje is megbetegedett, visszatért a szülői házba, hogy szeretteinek egyszerre tudja gondját viselni.
Így édesanyja és nagymamája emlékei is nap, mint nap vele vannak.
Ilyenek például a színésznők által előadott darabok, melyek plakátként tündökölnek a ház egyik falán.
Nagymamám játszotta a Száz piros rózsa operett főszerepét, hát azóta ugye infláció van, nekem már millióról kellett énekelnem, hogy eljusson az emberekhez
- mondta humorosan a 70 éves színésznő, aki egy zenesarkot és egy stúdiót is üzemeltet otthon.
Színdarabjait is a négy fal között próbálja, sőt, fellépő ruháit, jelmezeit egy próbababán tökéletesítgeti. Pénteken ugyanis teltházzal várják Albertirsán, egy retro slágerekből álló előadásra, melyből a nézőknek egy kis ízelítőt is adott.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?