
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az Exatlon Hungary és a Farm VIP versenyzője, valamint kedvese, Juci a hétvégén összekötötték életüket és az oltár előtt mindkettőjük részéről elhangzott egy hatalmas igen.
A szerelmesek két éve alkotnak egy párt, az eljegyzés pedig idén februárban történt, mindezek tetejébe pedig Péter és Juci a Párharc című műsorban is próbára tették magukat - írta meg a Blikk.
A férfi korábban igencsak különleges esküvői tervekkel állt elő, amiket remélhetőleg sikerült megvalósítaniuk:
Az a terv, hogy gladiátorként fegyvert fogok és harcolok egyet a násznép előtt, sőt külön ókori római esküvői ceremóniát is tervezünk. Nagy buli lesz, nagyjából 250 vendéget várunk. Nekem az volt az egyetlen fontos része, hogy mindenkit meghívhassak, akit szeretnék, a többi már részletkérdés
– mondta korábban Péter.
A nagy napról egyelőre még nem kerültek ki hivatalos fotók, de az ifjú házasok minden bizonnyal a későbbiekben biztosan megosztanak majd néhány csodálatos pillanatot.

A fotó illusztráció: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát