
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Farkas Kitti, intenzív terápiás szakorvos a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol az intuitív étkezésről beszélt.
Manapság szinte már minden a fogyás és a diéta körül forog és egyre nehezebben ismerjük fel mikor vagyunk valóban éhesek, vagy éppen jóllakottak.
A szakember ennek az újratanulásában segít, az úgynevezett intuitív táplálkozás elsajátításával, mely megtanít egészséges kapcsolatot kialakítani az étel, a test és az elme között.
Ez a módszer Amerikából indult körülbelül 30 évvel ezelőtt, ami egyfajta antidiéta-szemléletet közvetít. Segít abban, hogy visszaállítsuk az egyensúlyt, hogy csak akkor együnk, amikor éhesek vagyunk.
Az intuitív étkezést egy célnak tartom, nem pedig egy eszköznek
- hangsúlyozta az aneszteziológus, majd elárulta, hogy az első lépés mindig az, hogy meg kell ismerni a testünket és figyelni kell a jelzéseit, majd a tudatos étkezésre kell fókuszálnunk.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát