
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hét év után teljesen megújult a Mokka stúdiója, ami hétfőtől már egy barnás-aranyszínű köntösben tér vissza. Új „otthonukat” hétfő reggel a Mokka műsorvezetői mutatták meg a nézőknek, és végig vezettek a konyhától a kanapén át a teraszig, miközben számtalan érdekes információt osztottak meg a munkáról, valamint a színek, a formák és a textúrák fontosságáról.
A színek valamit üzennek és képviselnek, például a türkizkék és a zöld, amit itt láthatnak picit mögöttem, ez ugye a reménységnek, a békének és a hitnek a színe. Az aranybarna és a bronz pedig a napfénynek és a gazdagságnak
– árulta el a megújult konyhában Pachmann Péter.
A dizájn és a kivitelezés gyakorlatilag két hónapot vett igénybe, építészek, belsőépítészek, technikusok, kivitelezők, berendezők és világosítók együttes munkájával jött létre a megújult stúdió.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát