
Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben
Az bizonyított, hogy ha mellőzzük a húsfogyasztást, azzal csak jót teszünk a szervezetünknek. Ez az egyik legjobb megoldás ahhoz, hogy bőrünk szép legyen, ugyanis a hús gyulladást termelhet, illetve leállíthatja a kollagéntermelést, ami a bőr egészségéért felelős - írta meg a Dívány.
Mivel befolyásolhatja a gyulladást, az inzulint, illetve a hormonszintünkre is hatással van, pattanások vagy más bőrproblémák is kialakulhatnak, sőt ráncosodáshoz is vezethet a fogyasztása.
A szebb bőrkép elérése érdekében a hús mellett, a cukrot és a mesterséges összetevőket is jobb elkerülni. A bőrgyógyászok szerint teljes értékű növényi étrenddel érhetjük el a legszembetűnőbb változást.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezzel a diétával hozzájuthatunk olyan alapvető vitaminokhoz, mint az A-, C- és E-vitamint, amik belülről is táplálják a bőrt. Ráadásul ez a fajta táplálkozás eltávolíthatja a rákkeltő és a zsiradéklerakódást okozó anyagokat a véráramból.
Azonban fontos azzal tisztában lenni, hogy a hús elhagyása eleinte aknét és más bőrproblémákat is okozhat. A szervezet ilyenkor elkezd alkalmazkodni az új étrendhez, ami beindítja a hormonok önszabályozó folyamatát, viszont pár hét múlva bőrünk szebb és ragyogóbb lesz.

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő