
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
Elegem van! Azért sem hagyom magam eltaposni!
– kezdte hosszú bejegyzését Veréb Tamás, aki keményen beleállt a szakma hibáiba. A zenész arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi időben azt tapasztalta, egyre kevesebb a valódi tehetség, ő pedig nem szeretne versenybe szállni azokkal, akik „mindezt tehetség, rátermettség és alázat nélkül teszik”.
Veréb Tamás szerdai Instagram-bejegyzésében azt írta, az utóbbi időkben azt látja, sorra tűnnek el a valódi tehetségek, a valódi tartalmak és a minőség. Megunta, hogy mindig vár valakire, miközben a rádió nem játszik semmit.
Ugyanazok a dalok mennek körbe körbe. Nekem egy 7 éves dalom játszák le néha, az újat mosolyogva meghallgatják, majd elteszik a fiókba. A legőszintébben mondom, hogy még csak irigy sem vagyok mások sikerére! Drukkolok mindenkinek, sokszor még annak is, akit én magam nem szeretek igazán
– fogalmazott, majd hozzátette, ha senki nem beszélne róla, akkor sosem változna semmi. Mindennek ellenére azt ígérte rajongóinak, hogy amíg egyetlen ember is kíváncsi lesz a koncertjére, addig ő a színpadon lesz.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval