
Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval
Napok óta lázban tartja az országot Tóth Gabi és Krausz Gábor válása, miután szerdán közösségi oldalaikon közölték, véget ért a házasságuk. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sztárpár követői a bejegyzés után rögtön találgatni kezdtek, hogy vajon mi állhat a háttérben, egyesek szerint ugyanis Gabira máris rátalált a szerelem. A közösségi oldalakon egyre több fotón jelent meg a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, Papp Mátéval, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy valójában milyen kapcsolat van közöttük.
Habár korábban kifejtette, hogy válásáról egyelőre nem szeretne nyilatkozni, szombaton mégis közzétett néhány gondolatot közösségi oldalán.

Fotó: Sztárban Sztár leszek!
Köszönöm azoknak az ismerőseimnek, akik valamilyen formában kifejezték a támogatásukat felém… És azoknak is, akikből olyan mélységeket váltott ki, amilyen szintre soha nem szeretnék lemenni
– fogalmazott bejegyzésében, amihez egy dalrészletet, valamint egy fotót is mellékelt.

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók