
Meghalt Chuck Norris
„Úgy döntöttem a kislányom édesapjával kapcsolatban, hogy elválnak útjaink, és külön utakon folytatom tovább az életemet. Nehéz döntések ezek az életben, amiről az ember nem szívesen mesél. A legfontosabb továbbra is a kislányunk felhőtlen boldogsága, így a nevelését ezután is közösen folytatjuk tovább" – így jelentette be szakításukat Radics Gigi a közösségi oldalán. Szerette volna, ha közvetlenül tőle tudják meg a követői, mi történik az életében.
Ebből a követők mit sem sejthettek, ugyanis Gigi pontosan ugyanolyan vidám és élettel teli képeket osztott meg közösségi oldalán az utóbbi időben is, mint korábban.
Úgy tudjuk a pár 4 év után közösen döntött a szétválás mellett. Mivel információk szerint rosszban nem maradtak, ezért is lehetett számukra egyértelmű, hogy közösen nevelik fel kislányukat, aki idén ősszel már 3 éves lesz.
„Mindkettőnk részéről az az álláspont, hogy Bella továbbra is kapja meg a végtelen szülői szeretetet, törődést és figyelmet. Szeretném elmondani, hogy a jövőben is szeretném fenntartani a jó kapcsolatot Áronnal, mivel jobb apukát nem is kívánhatnék Bellának és ezért nagyon hálás vagyok! Biztosan tudom, hogy 10 vagy 20 év múlva is így fogom gondolni” – hangsúlyozta Gigi.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?