
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kanye West és új felesége, Bianca Censori augusztus végén ismét Olaszországba látogattak, azonban nem csak hírnevükkel, de megjelenésükkel is sikerült magukra vonni a helyiek kíváncsi tekinteteit – szúrta ki a Daily Mail.
A 28 éves ausztál lány egy szinte teljesen áttetsző, testhezálló ruhában érkezett vasárnap az országba, amit egy igazán furcsa, fehér színű cipővel párosított. Vele ellentétben férje még cipőt sem vett fel, mezítláb kapták lencsevégre az utcán sétálni, miközben egy bontott pezsgős üveggel a kezében sétált Bianca után.
Mindennek ellenére úgy tűnik, egyáltalán nem zavarja őket az extrém öltözködésük, ugyanis korábban is hasonlóképpen vonultak végig Olaszországban. Augusztus elején kísértetiesen hasonló öltözékben vonult utcára a fiatal nő, a rapper pedig akkor sem viselt semmilyen lábbelit.
A rajongók a közösségi oldalakon aggodalmukat fejezték ki a sztárpár extrém megjelenése miatt, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy nem csak esztétikailag furcsa, de a zenész egészségére is káros lehet, hogy teljesen mezítláb sétálgat az utcán.
A sztárpár látogatásáról készült legfrissebb fotók ezen a linken érhetők el.
Címlapfotó: DailyMail/BackGrid

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát