
Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje
Elképesztő szépségtippek terjednek az internet bugyraiban, egy Isabelle nevű véleményvezér például nem hajlandó hason aludni, ugyanis így akar megmeneküli a ráncok elől.
Ennek nincs összefüggése az öregedéssel és a ráncosodással
– cáfolta a rendszeresen hallható tévhitet Moncz Henriette szakoktató kozmetikus a keddi Mokkában.
Elmondta, ez egy nagyon összetett folyamat, sok múlik a genetikán, így a sejtek DNS-öregedésén, valamint az életmódon is.
A szakember egyértelműen megkérdőjelezi az internetes megmondóemberek létjogosultságát, hiszen nekik az a dolguk, hogy akár tévhitek terjesztésével is minél nagyobb nézettséget hajhásszanak, egyes praktikáikon pedig a szakavatottnak egyenesen feláll a szőr a hátán.
Az egyik influenszer például a vazelin kozmetikai felhasználására esküszik, vagy legalábbis hihetetlenül népszerűsíti azt.
Csak negatív hatása van
– szörnyülködött Moncz Henriette, majd csak néhányat megemlített ezek közül.
Azonban azt mindenképp érdemes tudni, hogy a vazelin egy kőolajból nyert szintetikus anyag, egy ipari célokra használt melléktermék, amely súlyos mértékben károsíthatja a bőrt.
Eltömíti a pórusokat, így gyulladást idéz elő, megakadályozza a szaruréteg leválást, vagyis megvastagítja a bőrt, fel tudja borítani a vízháztartást, elveszi a hidratáltásgot, irritálttá és aknéra hajlamossá teszi a bőrt, a sor pedig a szakember szerint még hosszasan folytatható.

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton