
Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte
Balázsovits Lajos 1946-ban született Nagykanizsán, 1965-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1969-ben szerzett diplomát. Főiskolásként többször is szerepelt a Madách Színház előadásaiban, majd a diploma után csatlakozott a színház társulatához.
1974-től a Vígszínház, majd 1979-től a Mafilm társulatának tagja volt, 1982-től 1990-ig ismét a Madách Színház művésze. 1991-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1992-től 2012-ig pedig a budapesti Játékszínt igazgatta.
Még főiskolásként kezdett filmezni, pályakezdőként lett Jancsó Miklós állandó színészeinek egyike. Az 1990-es évektől kezdve viszont újra inkább a színház világára koncentrált a színészi szerepek mellett rendezőként, illetve színházigazgatóként.

Fotó: MTI/ Zih Zsolt
Jancsó Miklós felkéréseit azonban ekkor sem utasította vissza: az Isten hátrafelé megy, a Kék Duna keringő, A mohácsi vész és az Ede megevé ebédem című filmjeiben is játszott. 2018-ban visszavonult a színháztól, azóta a családjának szentelte minden idejét.
Balázsovits Lajos 1982-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1987-ben Érdemes Művésznek választották, 2015 óta pedig Örökös Tag a Halhatatlanok Társulatában. 2020-ban Nagykanizsa polgármestere a város díszpolgárává választotta – írta korábban róla az MTI.

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel

Cukiságbombát robbantott a Nyíregyházi Állatpark, megmutatták a 3 hónapos jegesbocsokat

Ezekkel a produkciókkal állnak színpadra A Nagy Duett szereplői a második adásban

Gyermekkori traumájáról vallott a Séfek Séfe sztárja

Valóra váltotta ígéretét a népszerű Kincsvadász