
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az 56 éves japán sportoló bejelentette, hogy a Yokohama FC kölcsönjátékosaként még egy szezont marad a Portóhoz közeli klubnál, s az lesz pályafutása 39. idénye.
Miura pályafutásának február óta az Oliveirense a 16. klubja, Portugália pedig a hatodik ország, amelynél játékosként megfordul. A "Kazu Királynak" becézett futballista az elmúlt hónapokban ezzel együtt nem alkotott maradandót csapatánál, ugyanis csak háromszor állt be csereként, ebből kétszer alig egy percet töltött a pályán.
A japán középpályás 1986-ban a brazil Santosban kezdte pályafutását profiként, majd több brazil és japán együttesben is megfordult. Európában az olasz Genoában és a horvát Dinamo Zagrebben játszott, de légióskodott Sydneyben is. A japán válogatottban 89 meccsen jutott szóhoz, és 55 gólt szerzett 1990 és 2000 között.
Miura a japán élvonal legidősebb gólszerzője, valamint a válogatott történetének második legeredményesebb futballistája.

MTI/Fotó: Miura Kazujosi Hivatalos Instagram oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát